2020. október 12., hétfő

Bébi úr

 


Tartalom

 Vélemény:

 A mese elé úgy ültem le, hogy konkrétan semmit nem tudtam róla, még a bemutatóját sem láttam, úgyhogy teljesen előítéletek nélkül kezdhettem bele.

 Nagyon tetszik a mesében, hogy jól ábrázolja egy hétéves fiú életét, gondolkodását, személyiségállapotát. Ráadásul egy másik igen fontos családi krízist is bemutat, amikor új gyerek „jön” a házhoz, és az idősebbnek fel kell dolgoznia, hogy a szülők figyelme és szeretete már nem csak kizárólag rá irányul. Ebben az esetben pedig az új jövevény egy igazi problémás gyerek, ráadásul egy felnőtt gondolkodásával megáldva, és még beszélni is tud.

 Minden karakter szeretnivaló, a szülők nagyon édesek, látszik, hogy mennyit foglalkoztak Timmel, nem nyomták el a kreativitását, esti mesét olvastak neki (ami nagyban hozzájárul a kreativitás fejlődéséhez), tanították, játszottak vele, és külön tetszett, hogy a bébi érkezésével nem csak az anyára hárult minden. Éjszakáként az apa ugyanúgy felkelt, ha sírt a kicsi, kivette a részét a megnövekedett felelősségből, és nem minden a nőre hárult. Csupán annyi negatívumot találtam a karaktereket illetően, hogy Bébi csapata elég sztereotip alakokból lett összetéve. Van egy okos és kreatív ázsiai lány, egy önálló gondolatokkal nem bíró latin hármas ikerpár (jó a véleménye az amerikaiaknak nem?) és egy nagydarab, de vajszívű amerikai (?) fiú. Persze nem zsúfolhatunk mindent bele másfél órába, de én sajnáltam, hogy ezek a babák csak ennyik maradtak a mese végére is.

 A Bébi rt. jól leképezi egy nagyvállalat életét, ahogy a különböző főnökök próbálnak minél magasabbra törni, a gonosz karakterről se gondoltam volna, hogy kicsoda, és Bébi úr egy tipikus menedzser szereplő a maga törtetésével, irányításával, manipulálásával és pénzorientált gondolkodásával. Amikor aztán eléri a célját, hamar rájön, hogy mennyire üres és szeretethiányos ez az áhított iroda és pozíció, ami szerintem nagyon jellemező erre a világra. Rengeteget dolgoznak, és bár rengeteget keresnek, nagyon nehéz családot fenntartaniuk, tartós, komoly kapcsolatot kiépíteniük, és sokszor üres lakásba térnek haza. A társadalom azon részei, akik nem a gazdasági szektorban dolgoznak, könnyen vádaskodnak és bírálnak, hogy „bezzeg a menedzser mennyit keres, hogy menne a fenébe, egész nap nem csinál semmit”, de én nem irigylem az ő életüket. Az persze egy másik téma, hogy valóban vannak is olyan személyek, nem is kis számmal, akikre nagyon is igaz ez a sokszor hallott mondat.

 A mesében a bébik legnagyobb konkurenciája a kiskutyák, ami a történet szempontjából szükséges, hiszen, ha nincs ki ellen versenyezni, nehezen működhetne egy vállalat, de jobban átgondolva, van ebben a konfliktusban igazság. Igen jellemző, hogy az egyedülálló párok vagy egyének kisállatokat vesznek maguk mellé, hogy csökkentsék a magányukat, vagy pótolják azt a gyereket, amit különböző okok miatt nem vállalhatnak. Ennek egészen extrém formája az, hogy Japánban már meg sem lepi az embereket, amikor a kiskedvenceket nem csak öltöztetik, vagy divatosan nyírják, de babakocsiban tologatják a plázában és a parkban, mintha valódi gyerek lenne. És akkor a robottechnikáról még nem is beszéltünk!

 A mese summázva hihetetlenül aranyos, izgalmas, szórakoztató, kicsiknek is nagyoknak is élvezetes, Tim extra-ultra cuki a nagy szemeivel, a Bébi szerethetően flegma karakter, és az egész család hamar belopja magát az ember szívekbe. Ajánlom mindenkinek.

 

Értékelés: 5/5

 

Kedvenc: Tim, Bébi, Apa, Jimbo

 

 Legemlékezetesebb mondat: A nem akarsz tudni, nem tudsz, de ha akarsz, tudsz is.

2020. július 1., szerda

Naruto OVA-k




A sorrend kicsit más, mint az interneten megtalálhatóak, ugyanis csak azokat az OVA-kat néztem meg, amelyek az gyerekkorról szólnak, vagy ahhoz kapcsolódnak, tehát, amikor Naruto és társai még kisgyerekek.

Amit még így kollektíve tudok mondani a részekről az, hogy Isten áldja azt, aki a magyar szinkronon dolgozott, mert rengeteget hozzáadott a fordítás, és a szinkronszínészek munkája a történethez. Nem azt mondom, hogy a japán rossz, mert koránt sem olyan sokkoló, mint mondjuk az Inuyashánál volt Inuyasha össze-vissza ordibáló japánhangja (első hallásra, aztán azt is megszoktam), de én azért magyarul jobban szerettem. Amíg a konzervatív japán egy szituációra azt mondja, hogy „baka” (bolond, buta), addig a magyar nyelvhasználat adta széles káromkodási skála egy halom vicces szituációt szül. A korábbi évadokban Narutónak magyarul annyi komikus beszólása volt, hogy a könnyeimet törölgettem néha. A „felfejellek az űrbe”, „gyökér”, „barom”, „marha”, „beteg a lelkem”, és egyéb frázisok úgy érzem – bármilyen jók is a fanok (nagy respect nekik) által közölt magyar feliratok –, nem fognak visszaköszönni egy jó ideig. Ha valami csoda történne, és mégis leszinkronizálnák a Shippudent, kérem a készítőket, tartsák meg a korábbi színvonalat!



Naruto OVA 1 - Találd meg a négylevelű karmazsin lóherét!

Naruto és Konohamaru jó páros, és így már érhető, hogy a chunin vizsga erdős része miért is volt olyan könnyű (itt most ne vegyük számításba Orochimaru bekavarását). Narutóék kompletten az egész csapdarendszert berobbantották, amit Kakashi csak egy hanyag vállrándítással intézett el, különösebben nem rohant megmenteni a gyerekeket, csak ha nagyon kellett (hatalmas forma XD).



Naruto OVA 2 - Ádáz küzdelem a Rejtett Vízesés faluban!

A rejtett faluk nagyon érdekesek, és én mindig belezavarodom a térképbe, meg az egész rendszerbe, úgyhogy nem bánnék 4-5 epizódot, ami csak erről szól. Az általam inkább Zuhatagrejteknek hívott falu vezetője annyira idegesítő volt, hogy az már vetekedett Sakurával. Úgy rühellem az ilyen beszari, de közben hatalmas pofájú alakokat, hogy alig vártam, hogy jobb esetben kinyírják, minimum elverjék azt az idiótát.

Emlékszem, hogy amikor az első évadot néztem, és elérkeztem ahhoz a részhez, amikor megérkeznek a homok ninják, a komment részlegben mindenki szidta Sasuke-t, és istenítette Gaarát. Akkor még nem értettem, mi ez az őrület Gaara körül, azóta persze leesettm, és nekem is az egyik kedvencem, de én nem utálom Sasuke-t (Lehet, később fogom?). Sőt, hiányzik. Kellett Naruto mellé, a barátságuk érdekes, és elbírna még több kibontást. Jól dolgoznak együtt, Sasuke vitathatatlanul itt még erősebb Narutónál, és annyi epizódot maradt ki az alap szériában a vége felé, hogy jó volt újra látni.



Naruto OVA 3 - A Nagy Konohai Sportfesztivál

Ez a rész nagyon beteg volt. Egy részt röhejes, más részt komikus, harmadrészt pedig imádom azokat a részeket, amikbe belecsempésznek minden karaktert. A WC előtt sorban álltak élő és holt karakterek, de az egész fénypontja számomra mégis az volt, amikor szembesétált Narutóval a Negyedik Hokage. Azért az nem semmi. Főleg, hogy már csak ránézésből is sejtem, hogy milyen kapcsolat van közöttük.



Naruto OVA 4 - Végre Összecsapnak! Jouninok vs. Geninek!

Ez a kis sztori valamelyik konzolos játékhoz készült, tehát a befejezéshez játszani kell, de hihetetlenül jó volt. Igazi narutós felfogás, neki Kakashival kellett összecsapni, mert le akarta körözni Sasukét, pedig mindenhol felszedhetett volna kristályokat. Mivel Gaara-fan vagyok, újra megemlíteném a karakter változását, most már „gyengéden bánik másokkal”, tehát csak egy-két csontjuk törik el, és ez végre már Bakinak is feltűnt. Izgalmas, jó kis rész volt, sajnáltam, hogy a végkifejlet előtt vége szakadt.


Naruto OVA 5 – Keresztutak

Én valahogy sosem kedveltem a 3D-s ábrázolásokat, és ez most sem volt másképp, a rész viszont érdekes volt. Ez is a chunin vizsga előtt játszódott, Orochimaru hamarabb megismerte már Sasuke-t, ami logikus, hiszen az erdőben már úgy hivatkozott rá, hogy ő az, aki elég felkészült. Egy kisvárosi hírnév pedig nem elég ahhoz, hogy felkeltse a nagy kígyó érdeklődését. Naruto és Sasuke csapatmunkája még mindig pazar, és a sztori is érdekes volt, de ne erőltessük ezt a 3D-s dolgot.



Naruto OVA 6 - Naruto, a dzsinn és a három kívánság!

Ez megint egy vicces kis rész volt, mindenki harcolt mindenki ellen a kívánságért, hogy aztán sejthetően pofára esés legyen a vége. Nyugodtan elmehetett volna filler résznek bármelyik korai évadba, kellemes kikapcsolódás volt.


Kedvenc karakter: Naruto, Sasuke, Kakashi, Gaara, Lee

Értékelés: 4,5/5 (Mindegyik elfért volna a sorozatban is. Sőt!)

2020. március 31., kedd

Protect the boss



Történet:

No Eunseol munkanélküliségének végre vége, sikerül titkárnői állást találnia egy vállaltnál, és ehhez kap egy gyerekes főnököt is, aki egy chaebol család legfiatalabb gyereke, Cha Jiheon. A férfi ráadásul belé szeret.

Vélemény:

Történet:

Szeretem az olyan sorozatokat, amik többször szólnak, mint amit mutatnak, és a Protect the Bossban is sok ilyen momentum van. Az alapsztori nagyon egyszerű, a kissé vadóc Eunsul bekerül a nehezen kezelhető apuci kisfiához, és már az első rész után sejti az ember, hogy ezek valószínűleg összejönnek a végén, de közben azért befigyel a helyes unokatestvér is, hogy ne legyen olyan egyszerű az élet. De tényleg csak ennyi történik? Nem. Ennél sokkal több.
Először is, a sorozat nagyon jól bemutatja a média működését. Ahogy a pletykákat felfújják egy bazi nagy léggömbbé, és nem is fontos, hogy igaz legyen, csak lehessen róla írni, és még tovább és tovább növelni. A pletyka megjelenik a titkárságon, a családban, a médiában. A hírek nem is hírek igazán, inkább egymás befeketítése, saját rokonok dobálják sárral egymást, hogy jobb pozícióba kerüljenek.
Aztán természetesen bemutatják azt is, hogy a gazdagok mennyi mindenre szórják a pénzt, de milyen tehetetlenek akkor, ha fel kell szállni egy buszra és normális emberként viselkedni. Nem adakoznak semmiért, ha abból nem látnak profitot. Csak akkor értik meg, milyen a mindennapi emberek élete, ha hirtelen belecsöppennek, de azért akkor is jó, ha valaki kölcsönadja az arany hitelkártyáját, vagy anyuci mégis vesz egy lakást, mert olyan jó szülő.
A sorozatban azonban a karakterek azok, akik igazán belopták magukat a szívembe, és nagyon vissza kell fognom magam a kritikámban, mert ha végig akarnék menni mindenkin, borzasztóan hosszú lenne a bejegyzés.

Karakterek és színészek:


Jisung egyszerűen zseniális színész. Nem csak jó, nem csak színész, hanem a kettő együtt, és ezt valamilyen mesteri szintre emelve. A karaktere igazán a keze alá dolgozik, mert Jiheon egyszerre bunkó, aranyos, beteg és magányos, ami egy színész számára igazi játszótérré válik. Látszik, hogy Jisung lubickolt a szerepben, és ahogy haladtunk előre a történetben egyre több mindent mutathatott meg a karakterből. Jiheon szerethetővé válik a megszelídítése után, és a személyisége kenterbe veri Jaejoong helyes pofiját. Egyébként hihetetlenül ráfaragtam a korkülönbségre, mivel Jiheon bohókás valaki, nem látszott Jisungon, hogy kilenc évvel idősebb nála. Az újranézésnél megpróbáltam rájönni, hogy a karaktereik szerint ki az idősebb, de a nevükön szólították egymást, se dongseng, se hyung nem játszott, úgyhogy ha valaki esetleg megfejti ezt a kis talányt, boldogan fogadom a megfejtést.
A making dvd-t nézve pedig mint ember is nagyon a szívembe lopta magát Jisung, felelősségteljes, gondoskodó bátyként segítet Jaejoongnak a karaktere megtalálásában, pedig nyugodtan pihenhetett volna, ő mégis inkább gyakorolt a kezdő színésztársával, hogy Moowon minden egyes színét meg tudja mutatni. <3


Eunsul számomra a romantikus vígjátékok alapkaraktere, kicsit nyers, kicsit erőszakos, kicsit hangos, de amúgy kedves, és vágyik a törődésre. Egy-két részig melodrámázott csak, amiért nagyon hálás voltam, utána viszont határozottan vállalta a döntéseit, és nem hagyta, hogy bábként rángassák a gazdagok. Az is tetszett, hogy bár az elnök elvitte vásárolni, nem másolták a brazil szappanoperákat, amikor Bettiből a csúnya lányból topmodell lesz, Eunsul olyan maradt, amilyen volt, és Jiheon is így szerette. Nagyon aranyos pár voltak, bár igaz, hogy nem ment túl egyszerűen az egymásra találás, a csókok és az együtt alvás különösen édesre sikerült.


Moowon a jófiú, aki egész életében úgy élt, ahogy elvárták tőle, miközben legbelül arra vágyott, hogy átlagos lehessen. Hogy megengedhesse magának a szórakozást és a barátokat, ne csak a munka tegye ki az egész fiatalságát. Talán pont ezek miatt az elvárások miatt  lett nagyon gátlásos, és nehezen udvarol, ami még aranyosabbá tette a karakterét, a hajhúzós verekedésről nem is szólva! Jaejoong jól játszott, továbbra is inkább a tekintetével, mint a hangjával vagy a testbeszédével. A szerep egyébként nagyon Jaejoong keze alá játszott, mert az énektudása mellett (még ha nem is hallottuk volna a gyönyörű hangját, csak egy zenész fogja így a mikrofont J) a főzőtehetségét is megcsillogtathatta. Moowon néha nagyon hasonlított Jaejoongra, néha azonban nagyon különbözött, és pontosan ezért is volt érdekes a rajongójaként figyelni a játékát.
Imádtam, ahogy Jiheonnal versenyeztek. Kedvelték is egymást, de ott volt a harc a nőért és a piszkálódás is, ami hihetetlenül szórakoztatóvá tette a közös jeleneteiket. Azt sokszor nem tudtam eldönteni, hogy Moowon most segíteni akar-e, vagy inkább alátesz az unokatestvérének, de végül férfiasan elintézték a csatározást egy jó kis sportolással. Könnyen el tudtam képzelni, hogy a forgatáson is ugyanolyan jól szórakoztak, mint a karaktereik.
Ezen kívül legjobban azok a részek tetszettek, amikor Moowon az anyjával társalgott. Látszott rajta, hogy megvan róla a véleménye, de nem mond semmit, próbál jó fiú lenni, aztán a lázadást követően már oda-oda szúrt, de mindig kiállt a családja mellett. A legjobb pillanatok szerintem sosem azok, amiket kihangsúlyoz a sorozat. Az a jó pillanat, ahol megáll a levegő, és ahol úgy érzi az ember, igen, ez tényleg dráma. Moowonnál ez akkor jött el, amikor a család két része egymásnak feszült, és ő valahogy a kettő között találta magát. Ahogy Jaejoong rezignált arccal, tömény fájdalommal a szemeiben megállt a folyosón, és Eunsulra nézett, abban minden benne volt, amit a karakter abban a pillanatban érezhetett.


Nayoon borzasztóan idegesített az elején. Nem csak azért, mert alapjáraton nem szeretem az ilyen beképzelt, gazdag nőcskéket, hanem főleg az idegesített fel, ahogy a két fiúval bánt. Pontosabban, ahogy Moowonnal bánt. Te jó isten! Kezdetnek tehát mindkét fiút maga mellett tartotta, majd elkezdett járni Jiheonnal, de közben azért kavart Moowonnal is, és amikor több év után visszajött, még csak szégyenkezni sem szégyenkezett. Moowon megpróbált közeledni hozzá, és neki, a szeretőjének, annak a férfinak, aki útközben komolyan érdeklődött iránta, és nem csak kihasználta a lehetőséget, magyarázza, hogy milyen rossz már, hogy Jiheon nem akarta visszafogadni. Aztán utána még képest benyögni, hogy „jó, ha nem jön össze vele, akkor majd visszamegyek hozzád, mert te úgyis visszafogadsz”. Hogy nem szakad le a pofája? És ezt nem úgy, ahogy azt Sena tette a Rooftop Princbe, mert ott egyszerűen egy kétszínű, számító dög volt a csaj, de Nayoon nem az. Nayoon csak naiv és buta, és sajnos ez a viselkedés neki természetes. Ez a viselkedés az alap, és nem is értené, hogy ezzel mi a probléma, mert ilyen közegben szocializálódott, az anyja minden, csak nem az anyja, és ugyanolyan burában él, mint Jiheon vagy Moowon.
Nagyon jót tett neki Eunsul. Levetkőzte az undorító oldalát, és bár továbbra sem lett észlény, és a sírást sem hagyta abba, de szerethetően lett butácska, és aranyosak voltak Moowonnal, ahogy kerülgették egymást. A végére tehát megszerettem, és igazán jó barátnővé vált, aki még a szörnyű anyja előtt is képes megvédeni a barátját, függetlenül attól, hogy az milyen családba született bele.



Cha elnök és Jiheon jelenetei egyszerre voltak szórakoztatóak, elgondolkodtatóak, és szomorúak. Mind a kettőjükben megvolt a szándék arra, hogy közel kerüljenek egymáshoz, de vagy a személyiségük, vagy a túlzott hasonlóságuk miatt ez sose sikerült. Aztán, amikor az elnök megtudta a fia betegségét, kaphattunk még egy „A jelenetet”-et, amikor a parkban megkéri Eunsult, hogy támogassa a fiát. Ez nem elnöki parancs volt, és nem is baráti szívesség, hanem egyben annak a belátása is, hogy ő képtelen rá. Nagyon nehéz lehet egy szülőnek beismerni, hogy nem tud segíteni a gyerekén, pedig mindent megtenne érte. Viszont ha túlságosan ragaszkodna a saját büszkeségéhez, azzal a gyermekét bántaná, ezért bevállalja az egójában esett csorbát. Pokolian nehéz lehet.
Az elnököt egyébként nagyon kedveltem, mert egyszerre volt vicces és szigorú is, és ő felelős azért, hogy a felvonó igazán ikonikus hellyé lépett elő a sorozat történetében. Az anyukája attól függetlenül, hogy sikeres üzletember, még mindig gyerekként kezelte, és megszidta, ha kellett, imádtam, ahogy egymással évődtek. Emellett Bongman azonban nagyon határozott, makacs, és kissé hataloméhes is, aki nem fél törvénytelen eszközöket bevetni azért, hogy megtartsa a székét. Örültem, hogy van egy ilyen kettősség a személyiségében, mert ez tehette lehetővé azt, hogy dönteni kelljen a család és a vállalat között, illetve emiatt taníthatta meg az emberségre és a becsületre a saját fia. Szerintem nincs szebb annál, amikor egy gyerek megtaníthat valamit a szülőjének. 

Ahogy már a bejegyzés elején is írtam, imádtam minden szereplőt. A Vizi szellemet, a béna Kim titkárt, a Birkózó lányt, a korával dacoló Shim asszonyt, a nagymamát, a részmunkaidős srácot, és Jang titkárt is, aki hősiesen súgta mindenkinek a jó választ, amikor az elnök büntetett. Mindenki szerethető, mindenki érdekes, és nem csak díszként funkcionálnak, hanem érdekes színfoltjai a sorozatnak.

Összegzés:

Én másodjára néztem meg a Protect the Bosst, és mivel ez volt az első koreai sorozatom, talán egy kicsit elfogult is vagyok vele. Az, azonban, hogy anyukám és a nagynéném is élvezettel nézte velem, azt bizonyítja, hogy nem csak Jaejoong irdatlanul helyes benne (főleg felzselézett hajjal, komolyan mintha direkt ki akarta volna nyírni a tévénézőket), hanem összességében egy nagyon kellemes kikapcsolódás, ami felvidítja az embert, és ösztönzi arra, hogy hosszú-hosszú órákat üljön a képernyő előtt.

Értékelés: 4,5/5 (azért a pár részért, amikor melodráma volt)

Esuta Awards nyertesei






Legemlékezetesebb mondat:

„A kozmikus kő befúródott az agyam limbikus rendszerének amigdalájába”

Legviccesebb jelenet: Cha elnök megveri a fiát és az unokaöccsét a liftben.


Best couple:

Jiheon & Cha Bongman



Cha Bongman & Mrs. Song


Jiheon & Moowon



Jiheon & Eunsul



Moowon & Sookhee



Cha Bongman & Sookhee



2020. február 1., szombat

Halálos iramban 1. - Halálos iramban





Vélemény:

Minden filmbesorolás segít, hogy az, aki beül a moziba, tudja, mire számítson. A horror ijesztő, a vígjáték vicces, a romantikus történetekben pedig biztosan van két főszereplő, akik így, vagy úgy, de egymásba szeretnek. Az autós filmekben szép autók vannak...de milyen szép autók... Én személy szerint imádom a Need for Speed-et, úgyhogy fullra behaltam a gyönyörű kocsiktól, főleg a Honda Civikektől, mert ha tudtam, akkor a játékban mindig ilyet turbóztam fel. Tehát egy jó nagy elfogultsággal álltam hozzá a filmhez, de természetesen a csilli-villi autók nem elegek egy jó filmhez. Az én hitvallásom továbbra is az, hogy egy jó filmhez jó karakterek kellenek, és ezt továbbra is tartom. De hogy jó karakterek vannak-e a filmben? Jó kérdés.

A Vin Diesel által alakított Dominic Torreto egy kemény fickó, a banda vezére, a tipikus báty figura, akinek meg kell felelni, és akinél ki kell érdemelni a tiszteletet, de ha ez megvan, akkor egyenes az út. Egy igazán erős személyiség, és ez a határozott kiállás az, ami segít elvinnie a karakternek a főszereplőknek járó bőrkabátot.

A másik főszereplő, Brian (Paul Walker), aki beépített zsaru, és megpróbál megfelelni mind a két helyen, de a szíve érzi, hová húz igazán. Róla túl sok mindent nem tudunk meg, azonban az ő erőssége nem is önmagában, hanem Torretoval kiegészülve mutatkozik meg. Igazi betyárbecsület alakul ki közöttük, és igazán úgy érzem, ez a fontos. Szabályozott világban élünk, ahol törvények és előírások mondják meg, hogy mi az etikus, mi az elfogadott, mi a legális, de igazán azok a fontos pillanatok, amiket a szívünkkel érzünk. Amikor kapcsolódunk egy másik emberhez, és képesek vagyunk érte megszegni azokat a szabályokat, amik túl merevek, és nem kollektíve alkalmazhatóak. Brian rendőr, felelőséggel, feladattal, elvárásokkal, de közben ember is, és az emberi oldala az, amely végül dönt és választ.

A mellékszereplőkről alig derül ki valami, egyedül Jesse múltjába látunk bele, a többiek elég sablonosak, Letty a vagány csaj, Vince a buta erő, Mia pedig a rendes húg, aki elmosogat, ha arra kérik, de azért ő is tud vezetni, ha akar. A filmen nagyon látszik, hogy egy sorozat első része, a vége egyértelműen arra utal, hogy itt még folytatás következik, és ezért talán nem is bántam annyira, hogy a mellékszereplők csak mellékszereplők maradtak. A fókusz Dominic és Brian kapcsolatán volt, és ezzel nincs is semmi baj. Ha mindenkire ugyanolyan nagy figyelmet szántak volna, széttöredezett volna a film, és vagy egy órás lett volna, vagy csupa narráció és flashback, ami nagyban rontott volna az élvezhetőségen.

A film tehát okés, kellemes kikapcsolódás. Ráadásul azt sem szabad elfelejteni, hogy egy 2001-es darabról beszélünk, az operatőri munkán és az autós jeleneteken ez azért eléggé látszik. Bár nem könnyű, minden filmet első körben a saját korához mérten kell megítélnünk, 2001-ben pedig igazán nagy robbanás lett a Halálos iramban, és azt hiszem, Vin Diesel karrierjében is ezt az alkotást nevezhetjük ugródeszkának.

Értékelés: 4/5 (Kellemes)

Kedvenc karakter:
Dominic, Brian, Jesse

Legjobb jelenet:
Ugratás a vonat előtt

2019. április 23., kedd

Idegpálya




Vélemény:

A film tökéletesen bemutatja a főképp tiniket, de manapság, az internet szélessávú világában már mindenkit érintő cyber megfeleléskényszert. Elég, ha csak megnézzük az ismerőseink Facebook adatlapját (mert másban mindig könnyebb felismerni a hibát, mint magunkban :/), és hamar rájövünk, hogy milyen hazug, képmutató, kirakatéletet élnek, posztolják, hogy mit ettek, ittak, néztek, csináltak, és minél több a like, annál boldogabbakká válnak. Persze, vannak, akik azért posztolják az életük egyes jeleneteit, hogy az igazi ismerőseik, régi tanáraik, diákjaik, kollégáik, osztálytársaik stb. lássák, mi történik velük. Nem nekik élnek, vagy értük, csak tudatják velük, amit jónak látnak. És, ha ez az öngerjesztő része a közösségi oldalaknak nem lenne éppen elég hatásos, egyesek még ingerlik is. Ott volt az Ice Bucket Challenge, ami a kezdetekben az adakozásról szólt, aztán hóbort lett belőle, a menőség egy foka, és hogyha nem csináltad, béna vagy, öreg, idejét múlt, és unalmas. Általános iskolások öntötték le egymást jeges vízzel, és gondolja valaki, hogy ezek után adakoztak bármilyen szervezetnek? Nyilván nem. Ez után sorra bukkantak fel újabb és újabb kihívások, Magyarországon a legnépszerűbb talán a fahéjevős tarolt, bár az is lehet, hogy az még a IBC előtt volt. Ez már sokkal felelőtlenebb, veszélyesebb és idiótább küldetés, ugyanis a fahéjtól simán megfulladhatnak a részvevők, a rejtett allergiásokról nem is beszélve. A legfrissebb, és a legborzasztóbb kihíváson alapuló idegmenés a Kék Bálna, aminek a vége már nem csak esetleges látogatás az intenzíven, hanem halál. A kitalálója azokat a főképp fiatalokat támadja, akiknek családi, baráti és akár orvosi segítségre lenne szükségük, és valamilyen beteges meggyőződésből a halálba taszítja őket.

A film főszereplője, Vee egy visszahúzódó, kedves lány, akinek tetszik az iskola legmenőbb fiúja, és a barátnője egy tipikus feltűnéshajhász csaj. Vee-vel az égvilágon semmi baj nincsen, de középiskolás korban a tiniknek a család helyett a korosztály lesz a meghatározó véleményformáló közeg, számukra igazi trauma a beilleszkedés és az elfogadás elérése. Az Idegpálya nevű „játék” első ránézésre egy tini hóbortnak tűnhet, de sokkal több annál.

1. Személyes adatokat kér: Az ujjlenyomatnál nem is tudom, mi lehetne személyesebb.
2. Pénzszerzési lehetőség illegálisan: Mert se szerződés, se korhatár, se semmi, fiatalok kockáztatják az életüket, főképp a hecc, a hírnév és a kihívás kedvéért, de a valóságban sokan lennének, akiket az anyagi helyzetük venne rá a részvételre.
3. Függőséget okoz és kényszerít: A nézők részvételével és bevonásával morálisan kényszerít arra, hogy elfogadd az örültebbnél örültebb kihívásokat, és ne táncolj vissza.
4. Halálos: Vonat elé fekvés, ház tetején egyensúlyozás, darun lógás, SPOILER!: lövöldözés. Kell még sorolni?

És még rengeteg érvet lehetne hozni ellene, mégis csinálják. Hogy miért? Mert ez egy út (még ha külsőleg gerjesztett is) az elfogadáshoz. Ráadásul (bár erre csak utaltak) ezt is látják a fiatalok a „sztároktól”. Külön reality showk készülnek (Kardashians, Való világ, Big Brother), ahol noname emberek lesznek hirtelen „sztárok”, és a gyerekek az ő alpári, ostoba, kulturálatlan hülyeségeiket majmolják, utánozzák, építik be a saját személyiségükbe (pl. Tiv Tivy „szökik a málna”, „alvilág ez a láb”, „Merki” stb.)

Vee tehát a rabjává válik az elfogadás-kényszernek, és benevez a játékba, ami először csak piti feladatokkal kezdődik (akár csak a Kék Bálna), majd egyre veszélyesebb lesz. Nézzük meg kicsit Vee kihívásait.



1. Csókolózás egy idegennel: Ez valójában szexuális zaklatás, ami igen, férfiakkal is megtörténhet, nem csak lányokkal. A 2003. évi CXXV. törvény szerint: „Zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása.” Persze a morális alap személyenként változik…

2. Motorozás egy idegennel: Ugye nem kell taglalni, hogy milyen veszélyeket rejt magában, ha egy ismeretlen járgányába/ra szállunk? Arról ne is beszéljünk, hogy ez a valaki ismeretlen sofőr számunkra.

3. Ruha felpróbálása: Ez önmagában nem bűncselekmény, és a lányok előszeretettel gyakorolják a ruhaboltokban. Ezzel az a baj, hogy ez csak felvezető a következőhöz. Mondhatni, beléptető feladat.

4. Ruha ellopása: Bár Vee kicselezte a feladatot, de magának az ötletnek az volt a célja, hogy lopjon. Ez alsóhangon 3 év börtön, függetlenül attól, mennyibe került az a ruha, és tudhatjuk, nem volt olcsó.

5. Felülni valaki mögé a motorra, aki nem lát: Ez a 2-es pont durvább verziója, konkrétan az életével játszik.

6. Létrasétálás: Vee szimplán hülye, hogy megteszi, újabb tánc a kaszással.

7. Lövöldözés: Ha megteszik, szándékos gyilkosság. Alapból 5 év börtön, min. 10-20 év, ha nyereségvágyból (a nézettség nyereség) teszi.

Ian feladatai nem kevésbé undorítóak, ő sokkal több morálisan undorító feladatot kap, mint félrevezetés, barátnők egymásnak ugrasztása, kihasználás stb. Ian egyébként sem szimpatikus, a kezdetektől fogva gyanús a behízelgő mosolyával, meg az erőszakosságával, de Vee naiv és tapasztalatlan, könnyen bedől neki.

És akkor felmerülhet a kérdés, hogyha ennyi bűncselekményt követnek el ezek a főleg fiatalok, interneten közvetítve (bárki lehet néző), akkor hogy lehet, hogy egy szülő, tanár, főnök, akárki se szól a rendőrségnek? És itt jön el az a jelenet, amit kivágtak a filmből. Az előzetesben benne van, ahogy Vee odamegy a rendőrhöz, hogy leállítsa a játékot, mire a zsaru a telefonnal a kezében visszakérdez: „Mit csinálsz, Vee?”. Mire Vee: „Honnan tudja a nevem?”. Hogy honnan? Onnan, hogy ő is nézi, ő is a részese, még akkor is, ha kötelessége lenne fellépni a bűncselekménnyel szemben. És hogy miért vágták ki? Mert kínos. Kínos beismerni, hogy a rendőrség sokszor cinkos, tettestárs, szemlélődő a bűncselekményekben, és ezt nem vihették filmvászonra egy szórakoztató, esti moziban, amit főleg fiatalok néznek. Egy rendőri korrupcióról, visszaélésekről és bűnrészességekről szóló filmben lehet, de ha ilyen hétköznapi dolog a rendőrök megbízhatatlansága, az már brutálisan kínos. 

A másik vérlázító dolog, amit szintén jól bemutat a film, az az adatainkkal való visszaélés, és a megfigyelés. Pusztán a regisztrálással mindent megtudtak Vee-ről, a kedvenc könyvét, a zenét, amit hallgat, minden egyes alkalmazásából átemelték az adatokat, és így befolyásolták. A közösségi oldalak ezért is olyan hasznosak a rendőröknek, nyomozóknak, ügynököknek. Régen, az internet előtt, amikor profilokat készítettek a gyanúsítottakról, hosszú nyomozások indultak, interjúk, megfigyelések, telefonlehallgatások stb., most csak pár kattintás, és önként adjuk meg az ismertetőjegyeinket.

Tommy a legszimpatikusabb karakter, aki már a kezdetekkor hülyeségnek tartja ezt az egészet, és meglátja a veszélyeit. Vele a legkönnyebb azonosulni ebben az őrületben, de sajnos nem eléggé meggyőző, hogy letérítse Vee-t a rossz útról. Az ilyen esetek megoldását is ő jelképezi. Nem, nem a meghackkelésre gondolok. Arra, hogyan ismerjük fel, ami veszélyes, és hogyan mondjuk nemet. Ez a legfontosabb, megtanulni nemet mondani. A tinik többsége nem tud. Fél, hogy ettől népszerűtlen lesz, béna, unalmas, kitaszított, így minden baromságba belevág, hogy elfogadják. Ha tisztában vagyunk önmagunkkal, a minket körülvett világgal, annak szabályaival, és meg tudjuk ítélni, mi helyes, és mi nem, akkor nem lógunk le egy daru tetejéről csak azért, hogy megnyerjünk egy játékot, bezsebeljük a pénzt (ami még mindig nem boldogít) és népszerűek legyünk. Fontos az is, hogy a fiatalok ne tekintsenek példaképként VV-s celebekre, agyatlan Youtuberekre, olyan személyekre, akik kárt okoznak nekik és szándékosan befolyásolják őket. Ne mondják azt Wesre, hogy „de jó játékos”, ahogy egy gyilkosra se mondjuk azt, hogy „de jó lövő”, meg egy erőszaktevőre sem, hogy „de jó erős”.

A filmnek persze vannak hibái is. Én jobban aggódnék anyaként, ha a számlámra tisztázatlan körülmények között pénz érkezne. Semmilyen rendszer nem törhető fel percek alatt, még ha hiperzseni hacker is vagy. Vee terve pedig nem volt rossz, de némi művér, meg egy kis ájulásos megjátszás nem elég ahhoz, hogy halottnak higgyenek. Ahogy a végkifejlet sem meggyőző, mert még ha mindenki meg is kapná, hogy bűnrészes egy gyilkosságban, és felfednék a valódi nevét, akkor is lenne olyan, aki tovább folytatná, és nem jelentkezne ki. Ráadásul ettől még nem szűnt meg a játék, bármikor újraindíthatják.

Nekem nagyon tetszett a film elején a nézőpont, ahogy Vee szemével láthattuk a képernyőt, ahogy az is tetszet, amikor a kamera a számítógépből „nézett ki”. Itt sajnálom, hogy olykor fordítva, olykor olvashatóan láttuk a feliratot. Jobb lett volna, ha fordítva hagyják, és a narráció olvassa fel. Így egy kicsit logikátlanra sikeredett.

Összességében, tehát, mint film, hagy kívánni valót maga után, de annyira jól bemutatja ezt az online őrületet, a kihasználást, az adathalászatot, a kihívások lélektanát, hogy szerintem érdemes lenne akár osztályfőnöki órákon megnézni és beszélgetni róla a diákokkal. Mert igazából ez az ő életük, nekik aktuális, nekik kellene segíteni.

Értékelés: 4,5/5
Esuta Awards nyertesei

Kedvenc karakter: Tommy


Legjobb jelenet: Végső üzenete a telefonon

Legemlékezetesebb mondat: -

2018. június 24., vasárnap

Az emlékek őre




Vélemény:

Az emlékek őrét korábban már olvastam könyvben, így nagyon kíváncsi voltam rá, hogyan csinálják meg filmben, és egész jót sikerült összehozniuk a készítőknek.

A film első harmada fekete-fehérben játszódik, csak néha a képernyő sarkában dereng fel egy kis zöld, illetve a piros szín, ami Jonas esetében meghatározó. Mégsem zavaró ez, jól érzékelteti a sivárságot, érzéketlenséget, leegyszerűsödést.

Mivel a könyvet már olvastam, ismertem az új szavakat, mint családegység, Máshol, elbocsátás, bojdulás, így könnyebben felfogtam ezek ürességét, nem tudom, hogy annak, aki előolvasás nélkül látta a filmet, ugyanolyan erősen hatnak-e ezek a kiüresített szavak. Úgy gondolom, nem.

Azzal, hogy a karaktereket idősebbé tették, jobban kidomborították a szerelmi szálat, és Asher jelentősebb szerepet kapott, barátként és a szerelmi háromszög tagjaként is (erről szó sincs a könyvben, hiszen csak 12 évesek). Fiónával is több minden történt, közel került az elbocsátáshoz, hogy fokozza a hangulatot, de szerintem kevés ember volt, aki aggódott volna azért, hogy meghal-e.

Ha pedig már háromszög, valaki megmagyarázná nekem, miért kell ezt a jelképet agyonhasználni? Minden filmben valahogy belecsempészik, pedig rengeteg más geometriai alakzat létezik. Ha legalább lenne funkciója, de nem! Engem már nagyon idegesít ez a túlzott háromszögerőszak, és semmi köze nincs a filmben kialakított világhoz. Semmi!

Az Örökítő a filmben sokkal szimpatikusabb, mint a könyvben, valahogy szerethetőbbé sikerült megalkotni, még Jonas „anyját” földhözragadtabbnak és idegesítőbbnek. A rokoni kapcsolat a filmben egy anyajeggyel volt érzékeltetve, bár úgy emlékszem, hogy Rosemary kezén nem mutattak ilyet. Fióna lehetett volna vörösebb hajú, ha már Jonasnak ez a szembetűnő szín.

Én nagyon hiányoltam az idősek otthonában tett látogatást, a film nem mutatta be azt, hogy az emberek mennyire vágynak arra, hogy a Másholba kerüljenek, hiszen azt egy csodás, boldog helynek gondolják, és az életük emlékképeit ceremóniaként élik meg.

A filmet rendesen befejezték, nem hagytak olyan függővéget, mint a könyvben. Amíg az utóbbiban csak sejthető a végkifejlet, itt a határ átlépésével a gondolatok visszakerültek az emberekbe, és Jonas elérkezett az idilli házhoz.

A film összességében jó könyvadaptáció lett, hogy önmagában mennyire élvezhető, azt nem tudom megítélni, én akaratlanul is a könyvhöz hasonlítottam. Szerintem jó volt.

Értékelés: 4/5

Esuta Awards nyertesei

Kedvenc karakter:
Örökítő, Jonas

Legjobb jelenet:
Az emlékek átadása

Legemlékezetesebb mondat:

Nem szüntették meg a gyilkosságot, beépítették, és adtak neki egy másik nevet.

2018. április 27., péntek

Naruto 9.évad



A kilencedig évad nagyon rövidre sikerült, összesen 12 rész, de kellettek ezek, főleg a második etap.

Izgalmas volt a ninja banditák története, kedveltem a főszereplőt, próbálta helyrehozni a hibáját. A banda vezére nagyon hajazott Orochimarura, kinézetben és támadásban is, csak neki már nem tellett kígyóra, maradt hát a kígyómozgású szalagja. Szeretem, amikor Neji lesz a vezető, mert nagyon jó kontrasztban áll a felelősségteljes hűvössége Naruto gyermeki naivitásával. A végén valahogy mindig az derül ki, hogy a szabályokat csak akkor érdemes követni, ha azok értelmesek, és nem veszélyeztetik mások épségét.

A második felvonás Homokrejtekből indult, ami már borítékolta is, hogy imádni fogom. Annyira jó volt újra látni Gaarát, és már nem csak a néző vehette észre a változását, de a falubelieknek is leeshetett. Vagyis, leeshetett volna, ha nem olyan előítéletesen, mint amilyenek egyébként mi, emberek vagyunk, függetlenül a kultúránktól. Gaara változását pont egy olyan gyerek vette észre, aki maga is sokat szenvedett. Nem kell azonban szörnyűségeket átélnünk ahhoz, hogy feltegyük magunkban a kérdés: „Vajon miért olyan a másik, amilyen?” Ez egyszerű belehelyezkedés, kíváncsiság, és őszinte érdeklődés.


Gaara tehát tanárként kezdett el funkcionálni, és imádtam, hogy megfordult a kocka, és ezúttal Avarrejtek ment a homokninják megsegítésére. Szokásos visszautalás, értelmes és szükséges karakterkötelékek, piros pont. Az ellenfél nem volt kispályás, alig bírták legyőzni, és mire megérkezett a legérdekesebb páros, Jiraya és Kakashi, akiket aztán igazán megnéztem volna vállvetve harcolni, már meg is oldódott a helyzet. Az persze kissé komikus, hogy senki nem mert beleavatkozni Gaara harcába (kivéve persze Narutót, mert őt sosem érdekelte semmilyen szabály, csak rúghasson szét pár hátsót), pedig több hullámban támadva Mr. Égikardember se lett volna olyan legyőzhetetlen. Kíváncsi leszek, hogyan alakul majd Shuukaku és Gaara kapcsolata, mert Naruto egész jól kijön a rókával. Néha kér egy kis chakrát, meetingelnek a rácsoknál, szóval annyira nem utálják egymást. Gaara már vissza tudta tartani Shuukaku erejét, remélem, felhasználni is tudja majd a későbbiekben. Szép volt Kankuro visszaemlékezése is, amikor Gaara megígérte, hogy megvédi a városukat.

A kibontakozó harcok is jók voltak, amikor a korábbi megsegítettek visszafizették a kölcsönt, Temarit és Shikamarut továbbra is nagyon bírom együtt, Kiba és Kankuro elég nehéz páros, mert mindketten mennek a saját fejük után, Narutóék meg kicsit elkéstek a segítséggel, de hát Lee-t és Gaarát részeken keresztül el tudnám nézni. Amit ezekből kiemelnék, az Ino feleszmélése volt. Bár őt jobban kedvelem, mint Sakurát, ideje volt már észbe kapnia, és kezdenie magával valamit, mert a képessége valóban csak Shikamaruval összedolgozva ér valamit. Remélem, hogy Tsunade kezei alatt még vagányabb lesz, mert Sakura is egy fél fokkal kevésbé idegesítőbb a gyógyításával.


A másik apróság pedig, ami kellően élvezetes morzsa volt számomra az volt, ahol Neji és Hinata edzettek. Még mindig Neji az erősebb kettőjük között, és amikor Hinata a falhoz hátrált, Neji pedig felé ütött, az felidézhette a nézőben azt a jelenetet, amikor a chunin vizsgán Neji kis híján megölte az unokatestvérét. Nem csak Gaara változott ám meg!

Szóval a Naruto gyerekkori történet lezárult, jön a Shippuden, amiről eddig csak rosszat hallottam, de nem keseredem el, attól még nekem tetszhet, mert a nagy átlag lehúzta. Előtte azonban megnézem az OVA-kat és a mozifilmeket, amiről összesítve hozom majd a véleményt.

Értékelés: 5/5 (rövid volt, de jó…meg Gaara <3)

Kedvenc: Gaara, Neji, Naruto, Lee, Shikamaru