2022. július 31., vasárnap

Az Univerzum Csillaga

 


 

Történet:

Hana nem tervezte, hogy fiatalon meghalna, de egy autóbalesetben életét veszti, és ezt követően „szellemként” éli mindennapjait, és legújabb munkájaként kaszásként elviszi a holtak lelkét a túlvilágra. A halál sok mindent megváltoztatott az életében, de a rajongását kedvenc idolja, Woojoo iránt semmi sem törölheti el. Kaszás főnökei, látva a lány boldogtalanságát, új esélyt adnak neki az életre. De csak meghatározott ideje van rá, hogy megmentse Woojoot, akit úgy tűnik, a sors minduntalan a halálba akarja kergetni.

 

Vélemény:

Nem sokkal Kim Jonghyun halálat követően néztem meg ezt a sorozatot, így lelkileg igen megterhelő volt volt egy idol magányos, depresszióval kísért szenvedését nyomon követni, de örülök, hogy készülnek ilyen alkotások, és nem csak a gazdagság, a jó csajok, a menő kocsik meg duzzadó bankszámla jelenik meg, ha idolok szerepelnek egy sorozatban.

Egyéb kis érdekesség, hogy a sorozat címe 우주의 별이. Amiben a 우주az univerzumot jelenti, tehát a férfi főszereplőnek beszélő neve van, nem csak egy kitalált stage name.

 

Woojoo egy nagyon érzékeny fiú, egy művész, akinek nem értékelik a munkáját, és akinek az egész élete szabályokból és határidőkből áll. A környezete sem túl támogató, a menedzsere próbálna törődni vele, de Woojoo nem nyit felé, az igazgató csak egy eszközt lát benne, barátai nincsenek, a kollégáival nem érti meg magát. Woojoo alapjáraton zárkózott, nem szereti, ha hozzáérnek, vagy túl közvetlenek vele, egyedül az orvosával tud úgy beszélni, ahogy egy korabeli srác tenné (de vele is ismerik egymást korábbról). Hana elmond róla minden információt, amit minden fan megtalálhat az aktuális kedvencéről a neten, de azért ne legyenek tévképzeteink, ezek mind egy fan olvasatának adatai. Kizárt, hogy egy huszonéves (mert ha 7 éve pályán van, akkor is minimum 22 éves) fiú sose nézett volna pornót, vagy csinált volna olyan dolgokat, amik lehet, hogy a rajongóknak arcpirító, de egyébként teljesen normális. Az pedig, hogy művész, egyrészt érződik a dalszövegekből, másrészt pedig abból a jelenetből, amikor ötödszörre sem tetszik neki a hegedűsök játéka. Nehéz lehet egy maximalista előadóval, és elég szomorú, hogy ezért nem kap mást, csak elutasítást és leszúrást. Az apukájával a kapcsolata és a közös jelenetek nagyon meghatóak. Woojoo nagyon szerethető, vicces fiú, főleg, amikor kikerül a komfortzónájából. Zárkózottsága mellett viszont határozott és érett, akinek a büszkesége nem bírja elviselni, ha kosarat kap, de legalább bevallja az igazságot, és nem hazudik még akkor is, amikor mindenkinek egyértelmű, hogy mi volt a szándéka. Kedvenc jeleneteim tőle a vidámparkos szenvedése, és amikor együtt dolgozott az utálóival. Korábban nem láttam még Suhot színészkedni, az EXO leadereként ismertem csak, de ügyes színész, és mivel tudtam, hogy igazából is idol, így még érdekesebb volt, ahogy – bármilye szomorú is – sok esetben a saját életét játszotta el. Hasonló érzéseim voltak akkor is, amikor Jaejoong Jackal is Coming filmjét néztem. Ha pedig már előkerült a valóság, azért nem meglepő, hogy felbukkan más idol (Eric Nam) neve. Az az igazán furcsa, hogy az EXO nem került említésre, bár gondolom, Woojoo fanjait EXO-L-ekből toborozták a forgatásra.

 

Tudom, hogy létezik olyan, hogy kulturális különbség, de senki nem tud meggyőzni arról, hogy az kulturális különbség, hogy ha nem tetszik nekem egy album, akkor azt írom az előadónak, hogy haljon meg. SPOILER: Az meg a kétszínűség magas foka, hogy amikor az unatkozó iskolás kislány meglátja, hogy az áll mellette, akinek ilyesmit kívánt, és rájön, hogy milyen jóképű, azonnal kitörölné a kommentjét. SPOILER VÉGE. Undorító. Lehet, hogy nem tetszik neked valami, de nem mondasz/írsz ilyeneket senkinek. Bár az igaz, hogy a „fanok” nagy része mindennemű tévedés nélkül járhatna pszichológushoz. Erről mindig az jut eszembe, amit Jaejoong nyilatkozott a Jackal is Coming kapcsán, hogy hiába van a filmben egy sasaeng (= őrült rajongó), egy valódi megszállott utálná a filmbeli karaktert, de addig nem jutna el, hogy rájöjjön, ő pontosan ugyanazt csinálja, mint az utálata tárgya. Ha valakit érdekel ez a téma, ajánlom figyelembe Zico Anti című számát. Aztán ott van az a számomra agyzsibbasztó elgondolás, hogyha egy idolnak barátnője van, akkor már nem is érdekel, nem támogatom, amúgy is, miért nem elég neki a fanok szeretete? Mondjuk mert nem egy autó, ami benzinnel működik, hanem egy érző személy? Vagy erre is húzzuk rá, hogy kulturális különbség? Ez egyszerűen csak mentalitás kérdése. Nem véletlenül mondják az idolok, hogy ők csak annyit szeretnének, hogy embernek kezeljék őket.

 


Hana nagyon nem volt szimpatikus nekem az elején, mert valójában ő is egy túlontúl rajongó fan. Idegesített az elfogultsága, a kisajátítása, az, hogy azt hitte, ismeri Woojoott, mert a fanja. Ez nem tűnt el belőle sosem, talán a tengerpartos résznél látta meg először embernek Woojoot.

 

Gakshi, a bohókás szellemlány naivan buta, ő is egy rajongó, mégis sokkal szimpatikusabb nekem, mint a főszereplő. Nem gondoltam volna, hogy az a szerelme, aki, de így még jobban megkedveltem.

 

Koo menedzser egy igazi dörzsölt üzletembe, függetlenül attól, hogy már nem él. SPOILER: Én tényleg elhittem, hogy segíteni akart, de aztán mégsem lepett meg annyira, hogy csupán üzleti érdekeket figyelt. Máskülönben nem lett volna semmi értelme annak, hogy újra életet adott Hanának. SPOILER VÉGE. A kaszások nagyon morbid elemei a történetnek, és mivel én szeretem a fekete humort, esetenként még mosolyogni is tudtam pár komikusan abszurd jeleneten, de, amikor megnéztem a sorozatot, a tragikus december még túl közel volt ahhoz, hogy a halálos poénokon őszintén nevetni tudtam volna.

 

Sori doktornő szimpatikus, és drukkoltam nekik Sejooval, mindketten sok nehézségen mentek keresztül, nagyon empatikusak lettek a részek során. Durva lehet az orvosok és a mentősök élete, főleg, ha ennyire érzékenyek.

 

Az ilyen szellemes történetekkel mindig úgy vagyok, mint az időutazósokkal, elveszek a részletekben. Például, ha egy szellem biciklivel közlekedik, akkor azt a bringát nem látja senki? Ha lecsavarja a plakátot, akkor az emberek azt úgy látják, hogy magától mozog az anyag, vagy rögtön eltűnik számukra, amikor hozzáér egy nem elvilági? Néha az emberek nem látták, hogy lebeg egy hajráf, vagy két pohár, néha meg igen. Azon sem lepődött meg senki, hogy Hana él. Persze, nem ezekkel kell foglalkozni, amikor az ember könnyed, romantikus sorozatot néz, de mindig annyira zavarnak az ilyen világbeli logikátlanságok, hogy nem tudok miattuk teljesen elmerülni a történetben.

 

Még egy apró negatívum… SPOILER: Miért a fiú fant kellett végül ilyen helyzetbe hozni? Mintha egy kicsit azt mondták volna, hogy ha fiúként rajongsz egy másik fiúért, akkor már veszélyes elmebeteg vagy. Azt hiszem, a való életben TVXQ Yunho italába sem egy fanboy kevert pillanatragasztót. SPOILER VÉGE.

 

Akár csak a Kill Me Heal Me-ben, itt is minden összefügg mindennel, és mivel én imádom az ilyet, itt is pozitívumnak könyvelem el. A sors nem változtatható meg, ez látszott abból, mi történt, amikor Hana megmentette Woojoot, és végül így, vagy úgy, de mindenkinek tovább kell lépnie, vezessen az út bármerre.

 

Kedvenc: Woojoo, Go menedzser, Sejoo, Gakshi, Koo menedzser


Értékelés: 4/5

 

Legjobb alakítás: Kim Junmyeon (EXO Suho), Yoon Jinsol, Joo Jinmo

 

Legemlékezetesebb mondat: „Ha fáradt vagy, egy percre nem kell ragyognod.”

 

Legjobb jelenet: Woojoo elolvassa, hogy egy hater mit ír róla

 

Legjobb dal: Starlight

2021. november 11., csütörtök

Az útvesztő 3 - Halálkúra

 


Tartalom:

Thomas és társai megpróbálják kiszabadítani elfogott társukat a VESZETT karmai közül, amelyben a felkelők egy új csoportja segíti őket. Az Utolsó Városba bejutni viszont semmivel sem könnyebb, mint kijutni volt az Útvesztőből. Odabent viszont nem csak egy barát várja a segítséget, de „Pandora-szelencéje” is valamelyik orvosköpenyesnél lapul, az információ a múltról, jelenről és talán a jövőről is.

 

Vélemény:

A második rész után a történetben fél év telt el, eddig tartott, hogy az ellenállás összeszedje magát és megtámadhassa az immunisakat szállító vonatot. Ez sokkal reálisabb, mint az a terv, amivel Thomas előállt az előző rész végén, hogy csak úgy támadják le őket a semmiből nulla fegyverrel. Ahogy azt Vince is mondta, ő a Jobb kar vezetője és nem kockáztathatja az embereinek biztonságát egyetlen fiúért. Thomas a főszereplő, de a cselekedeteit a saját önös érdeke irányítja, valójában csak Minhóról szól az egész kiszabadítás, és ez teszi Thomast embereivé. Thomas szerintem nem szenved a szokásos „megmentem a világot, mert mindenki feladja, csak én nem” szindrómában, egyszerűen csak meg akarja menteni a barátját, és ha közben esetleg kinyírhatja Ava doktornőt, azt sem bánná túlzottan.

 


Thomasban a fent említetteken kívül azt szeretem még nagyon, hogy a készítők nem kímélték. Valljuk be, a YA történetekben nem gyakori, hogy meghal a főszereplő, főleg nem a filmes adaptációkban, itt azonban bármikor elképzelhetőnek tartottam, hogy elbúcsúzunk a főhőstől. Tetszett továbbá az a jelent is, amikor felolvasta a barátja levelét, és azonnal elsírta magát – nem filmes klisésen a levél közepén gördült le a könnye –, szintén nagyon valós reakció arra, ha a meghalt társad utolsó üzenetét olvasod.  

Minho ebben a részben nem kapott túl sok lehetőséget a kibontakozásra, de Kihong nagyon jól játszott abban a kevés jelenetben, ahol mutatták. Ahogy rezignáltan ült a „találkozáskor”, én teljesen bekajáltam, hogy annyira szétszedték a vizsgálatok, hogy alig tud magáról. A dühkitörései szintén nagyon jól sikerültek, főleg akkor, amikor a folyosón nekirohant az egyik őrnek.

Teresát korábban sem bírtam, és itt sem sajnáltam, amikor szenvedett. Akárcsak Thomast, őt is a saját érzései vezérelték, azért akart gyógymódot, mert belehalt az anyja a betegségbe és ezen nem tudta túltenni magát. Ismételten egy fájdalmasan igaz jelenet volt az, amikor Minhóval beszélt. Előtte láthattuk, hogyan gondoskodik egy beteg kislányról, majd bement az érzelmileg/testileg/mentálisan agyongyötört extársához, és előadja neki, hogy a szenvedéseivel megmenthet egy aranyos kislányt. Teresa saját magát nyugtatta eközben, hiszen Minho nem szenvedett kevésbé, mint a betege. A legnagyobb álszentség, amit ekkor művelt. Teresa akkor lett volna egyedül őszintén együttérző, ha beült volna a szimulátorba, és végigcsinálja a félelmeinek sorát. Kívülről könnyű arról beszélni, hogy Minho szenvedésével megmenthetnek másokat. Teresát még az Útvesztőben sem gyötörték meg igazán, folyamatosan kitűntetett helyzetben volt, amíg a többieket bármikor feláldozták volna. A film során négyszer-ötször biztosan lehetősége adódott arra, hogy máshogy döntsön, de mindig sumákolt, egy percig sem volt szimpatikus nekem.

 


Newt eddig háttérbe szorult Minho mellett, ebben a filmben azonban megmutathatta, milyen nagy barátja is ő valójában Thomasnak. Thomas Brodie-Sangster mégis a legnagyobb alakítást a film végén hozta, azok a váltások félelmetesen jók voltak.

Jorgét továbbra is bírom, csak most sajnos nem kapott sok időt, Brenda azonban ezerszer szimpatikusabb lett, mint a második részben volt. A buszos hajszában hanyag lazasággal tűrte az egyre bonyolódó helyzetet, és Teresával ellentétben ő tényleg mindent megtett volna a szerelméért.

A rejtélyes visszatérőnek első körben nem örültem, mert nem volt szimpatikus annak idején, de most nagyon jól működött a kis csapattal, ahogy vállvetve harcoltak. Az is érdekes, hogy mennyire megfordult a világnézete. Pont róla nem gondoltam volna, hogy felkelőnek áll. Az egyik legszórakoztatóbb jelenet is hozzá kapcsolódik, aki újranézi, tessék figyelni a sokkolt rendőr szitkozódását, halkan hallatszik a háttérben.

 


Janson már az előző részben is potenciálisabb gonosz volt, mint Ava doktornő, ebben a filmben pedig be is bizonyította, hogy ő a trilógia főgonosza. Nem is értem, miért akarta eladni az első Útvesztő, hogy Ava doktornő itt a gonosz. Ebben a harmadik részben annyira érdektelen volt a jelenléte, semmit nem tett hozzá a történéshez, bármelyik névtelen tudós elmondhatta volna azt, amit ő. Janson cselekedett, harcolt, megnehezítette a főszereplők életét és volt saját terve.

Az, hogy a zombiarcú „vállalkozó” – aki szintén rózsákat gondoz szabadidejében, mint Snow elnök – vezette az anarchisták csapatát, jól megmutatta, hogy mennyire elkeseredettek voltak a kint ragadt emberek. Thomasék csak a Veszettel akartak leszámolni, de az emberek az egész várost romba döntötték. Itt ugyancsak felvetődik az a kérdés, ami az Éhezők Viadalában is: „Csak a vezetés a bűnös, vagy az egész város, ami élvezi a jólétet?”

A második filmnél nehezteltem a készítőkre, hogy a kalandfilmből zombifilmet csináltak, de ebben a harmadik részben újra visszatértünk a kalandhoz és akcióhoz. Látványosak a harcjelenetek, éppen csak annyi a zombi, amennyi szükséges, monumentális a városégés, Lawrence maszkja tökéletesen félelmetes, a betegség jelei, Newt sminkje, minden a helyén volt. Egyedül a végén, amikor rádőlt a főépületre egy másik, és egy karakter a mélybe zuhant, ott kellett volna szerintem egy kicsit erősebben ráfeküdni a számítógépes technikára. A szél fújta vászonanyag a szigeten jól kifejezte a békességet és megnyugvást, és az egész filmet nagyon szép fénykép- és a kameramunkára jellemezte.

Ez a film visszakanyarodott az elsőhöz, izgalmas volt, és bár a végén igazából még rengeteg kérdés marad, mégse hagyott bennem akkora űrt, mint a Beavatott trilógia. Elejétől a végégig élveztem, jól játszottak a színészek, a karakterek hűek voltak önmagukhoz, és nagyon sok kiemelkedő jelenetet lehetne felsorolni, úgyhogy nincs panaszom rá. Aki szerette az első részt, ezt is imádni fogja.


Kedvenc: Minho, Janson, Jorge, Newt, rejtélyes visszatérő, Thomas, Lawrence

Értékelés: 5/5

A legemlékezetesebb mondat: Én nem adom fel, csak elismerem, hogy vesztettem.

Legjobb alakítás: Thomas Brodie-Sangster, Aidan Gillen, Lee Kihong, Dylan O’Brien

2021. október 18., hétfő

Az útvesztő 2 - Tűzpróba

 


A film pontosan úgy kezdődik, ahogy az első, az ember egy pillanatra nem érti, hová került, hiszen az előző részben a szereplők már kiszabadultak a Tisztásról, aztán persze kiderül, hogy a látottakat csak Thomas álmodja.

Az új hely az első pillanattól kezdve bűzlik a tenyérbemászó főnökével együtt, kicsit sem meglepő, amikor kiderül, hogy a Veszett kutatócsoportja, hiszen az előző filmben már lelőtték nekünk ezt a poént. Aris egyértelműen potenciális segítő, az pedig, hogy velük tartson, a későbbiekben kulcsfontosságú.

A Perzselt Földet nagyon jól megcsinálták a látványtechnikusok, és mivel a szereplők kikerültek a laboratóriumból, szembe kell nézniük a világ ijesztő valóságával. Az előző film még csak kaland volt, ez már thriller – számomra horror, mert legkisebb mértékben sem bírom a félelmetes dolgokat. Kalandfilmből zombifilm lett, a hullákat jól elmaszkírozták, főleg a csatornában – bár én nem igen bírtam nézni, elég volt belőle annyi, amennyit láttam. Nagyon tetszett, hogy a fiatalok felvették a harcot a szörnyek ellen, nem csak sikítva rohantak, és volt ott pár WWE-be illő felöklelés.

Habár mindenki Thomas-szal tartott – úgy értesültem róla, a könyvben ez máshogy van –, a barátok nem sokat tettek hozzá a történethez, főleg, hogy kereskedőknél ugyanis szétszakadt a brigád. Brenda vagány, belevaló csajnak tűnik, de vészhelyzetben ugyanolyan idiótán viselkedik, mint Teresa. A bevásárlóközpontban Teresa nézegeti a képeket, azt kérdezve, vajon hová tűntek az emberek – nem egyértelmű, hogy rád fog ugrani két percen belül a sötétben? –, Brenda meg ahelyett, hogy a jó ösvényen indulna, elkezd felfedezőset játszani a csatornában, ahol hát nem rátalál a zombikra? Aztán csodálkozik, hogy vádlin harapják… Teresáról meg ne is beszéljünk, aki SPOILER: a csapatára hívja az ellenséget! Azért, mert ő úgy érzi, a vizsgálat jó, menjen csak vissza, de előadást tartani arról, hogy az anyja hogyan vált zombivá, és sajnáltatni magát, majd benyögni, hogy „amúgy idehívtam őket, hogy legyilkoljanak titeket, de nagyon sajnálom”, egyszerűen álszentség. SPOILER VÉGE.

Jorge az egyik kedvenc karakterem az újak közül, egy simlis gazember, aki Brendát valóban szereti, és amikor döntés elé kényszerül, a menekülés helyett a harcot válassza.

Barry Peppert már láttam a Csapdában, ott is hasonló volt a fizimiskája, ez jól áll neki, féltem, hogy meghal a harc végére. Kell egy oszlopos tag az ellenállókból, Thomas nem vezetheti egyedül a végső támadást.

Ha pedig már itt tartunk, Thomas ötlete nem túl kiforrott. Meg akarja menteni Minhót, ezzel nincs gond, de az ilyen „mindegy, hogy nincs fegyverünk, tervünk, emberünk, meg úgy jóformán semmink, de akkor is megcsináljuk” elhatározás csak a filmekben működik. A Beavatottban Trisnek volt oka keménykedni, ugyanis létfontosságú eleme volt annak, hogy kinyissák a dobozt, Thomas viszont azon kívül, hogy okos, nem nagy hasznot hoz a Veszettnek. Bármikor lelőhetnék, van helyette más, akiből kinyerhető az ellenanyag.

Az olyan filmekkel, ahol valami különleges helyszínhez kapcsolódik a történet (Útvesztő, Éhezők viadala), nagyon nehéz jó második részt csinálni. Az Éhezők viadala esetén az író megoldotta, hogy a második és harmadik részben is legyen egy viadal, ráadásul ezt úgy csinálta, hogy nem volt erőltetett, és a történet szempontjából jelentőségteljessé vált – jó, a harmadik csak egy kicsit –, itt azonban a második rész egy teljesen önálló film lett. Igazából, a karaktereken kívül szinte semmi nem köti az elsőhöz. Nyugodtan csinálhattak volna egy zombis-túlélős-utópisztikus filmet, két-három mondattal elintézhető a háttérvilág, miszerint vannak emberek, akikből kinyerhető az ellenanyag, és ezeket eddig is tesztelték már. Ennyi.

Az egy dolog, hogy nem szeretem az ijesztő filmeket, de az Útvesztőben nekem pont a mini társadalom, meg maga az útvesztő látványvilága és helyszíne tetszett, ami ebből a filmből teljességgel hiányzott. Pontosan ezért, nem lett a kedvencem ez a rész. A címről pedig… Tudom, hogy nehéz visszaadni hangzatosan azt, hogy a Scorch, ami egyenlő a Perzselt Föld megnevezéssel, és habár a Tűzhöz kapcsolódik a perzselés, de sajnos így elveszik az eredeti cím pikantériája.



 

Kedvenc karakter: Minho, Janson, Jorge

Értékelés: 3,5/5

Legjobb alakítás: Aidan Gillen


2021. szeptember 1., szerda

Az útvesztő 1 - Az útvesztő

 

Tartalom:

Thomas mindent elfelejtett a nevén kívül, és egy különös helyen ébred fel, ahol 60 srác elzártan, egy szigetszerű helyen él, amiből csak egy trükkös labirintuson keresztül vezet ki az út. Thomas érkezésével újra feltámad a remény, hogy kijuthatnak alkalmi börtönükből, de ezt nem mindenki nézi jó szemmel.

Vélemény:

Az útvesztő egy disztópikus kalandfilm, ahol a karakterekkel együtt a tágabb világot a film végéig nem fedezheti fel a néző, az ismereteink csupán a Tisztás és az Útvesztő határáig tartanak.

Hirtelen kezdődik el a film, a főhős egy új helyre kerül, és semmit nem tud arról, honnan jött, hová került, és egyáltalán kicsoda ő valójában. A beilleszkedése által feltárul előttünk a Tisztás szabályrendszere, a fiúk munkái, a státuszok és Albi narrációjával kapunk egy kisebb történetet is. Senki nem tudja, hogyan került oda, havonta érkeznek új fiatalok, az Útvesztő reggelente kinyílik és este becsukódik, a futók pedig próbálják megtalálni a kijáratot.

Ha azt nézzük, hogy a fiúk mit tudnak az Útvesztőről, elég reménytelen a helyzetük. Nem elég, hogy egy labirintus önmagában is nehézséget okozhat, ez a verzió még folyamatosan változik is, tehát ha az egyik nap feltérképeztél valamit, az a másik napra már érvénytelen, mert minden átalakult. Aztán persze a film későbbi szakaszában rájön Thomas, hogy ez nincs egészen így, csupán arról van szó, hogy minden nap más körzet érvényesül, akár csak az Éhezők Viadala 2-ben a tortacikkeknél.

Thomas a történet főhőse, tehát ő az, aki a legkíváncsibb és leginkább ki akar jutni. Valószínűleg a három év alatt nem az első srác, aki úgy dönt, hogy ő márpedig kiszabadul, és nem adja fel, de a többieknek még nem sikerült túlélniük egy éjszakát a Siratók között. A néző számára az első találkozásnál aztán hamar leesik, hogy a Sirató valójában egy robot, amit valaki irányít, és a megszerzett alkatrésszel el lehet jutni oda, ahonnét az érkezett, de nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a szereplők amnéziásak. Ha az életükben valaha is találkoztak robottal, láttak GPS-t, ismerik a vezérlés fogalmát, erre mind nem emlékeznek. A Sirató számukra egy hús-vér lény, az sem véletlen, hogy Gelly fel akarja áldozni a kétségbeesésében Thomast, hiszen a szakralitás az egyik legalapvetőbb képzet, ami kialakul az emberben, amikor nem talál észérvvel magyarázatot az őt körülvevő dolgokra.

Teresa felbukkanása megkavarja az állóvizet, de sok szerepet nem kap a csaj, Thomas segítője, aki beindítja az emlékezetének egy részét. Harcol, tehát nem egy menekülős, sikongatós, kolonc lány, de különösebben nem ismerhetjük meg, és így nem is lehet megszeretni.

Alby az első fiú, ő alkotta a szabályokat, neki kellett a legtöbb fertőzött társukat az Útvesztőbe küldenie, sok mindent megélt, és pontosan ezért érthető az, hogy fél a változástól. Vezetőként bátorítania kell a többieket, nehéz döntéseket hoznia, miközben a személyes felfogása alapján senkit nem akar cserbenhagyni, és ugyanannyira el akar menni onnan, mint Thomas.

Minho a futók vezetője, aki az első krízishelyzetben megfutamodik és a saját életét menti, aztán Thomas egyik legnagyobb támogatója lesz. Minho fontos ember, mert fejből tudja az Útvesztőt, érti a működését, kiismerte a körzetek kinyílásának logikáját, így Minho nélkül aligha juthatnak ki. Mégsem ő volt az, aki a vezér helyettese lett, bizonyára pontosan azért, amiért elmenekült az első éjszaka, de ő egy potenciális karakter, remélem, a második részben nem hanyagolják el.

Gally számomra az a tipikus ember, aki „beleszületett” egy szabályrendszerbe, és abból nem képes kitörni, mert minden, ami új, az egyben rossz is a számára. Az érzéseinek egy része érhető, hiszen Thomas megjelenésével a dolgok felgyorsultak, sokak az életüket vesztették, de naiv gondolat az, hogy a Tisztáson kell maradni. Gally valójában csak fél attól, mi van az Útvesztő mögött, és inkább a biztost választja. SPOILER: A film egyik nagy kérdése számomra (lehet, hogy logikátlanság), hogy az istenbe ment utánuk, amikor minden kapu bezáródott a csapat mögött? Meg úgy egyébként hatan-heten alig bírtak el a Siratókkal. Gally vagy csalt valahogy, vagy istentelen mákja volt. SPOILER VÉGE

Akár testfelépítésben, akár pozíció szempontjából nézve, nagyon sokáig érthetetlen, miért Newt a vezetőhelyettes. A Siratók ellen nem tudna érdemileg fellépni, nem futó, tehát még gyors sem, elég fiatalka, különösebben nem erőshangú, a vitákból nem veszi ki a részét, betartja a szabályokat, és megelégszik azzal, hogy részt vesz a közösség életében. Alby azonban nem véletlenül őt választotta. Newt ugyanis egy nagyon fontos dologban különbözik a később „diktatóriumra” törő Gallytől, a felfogásában. Thomasra a felismerést követően jogosan haragudhatnak, utálhatják, az sem lenne meglepő, ha a börtönben tartanák, vagy egyszerűen beküldenék az Útvesztőbe, játsszon csak ott, Newt mégis egy nagyon fontos dolgot fogalmaz meg. Mindegy, hogy ki voltál korábban, mert itt mindenki új lappal kezd, és mindent kijavíthat. Senki nem tudja, ki volt korábban, lehettek bűnözők, csalók, hazugok, hűtlenek, bármik, de a Tisztáson új életet kezdhettek, és új és jó döntéseket hozhattak. Newt nélkül valószínűleg hamar belebuktak volna a tagok Gally diktatórikus katonaállamába.

*!BEAVATOTT SPOILER!* A Beavatott megnézése után az ember nem különösebben lepődik meg azon, hogy emberek kísérleteket végeznek másokon, csak itt nem akkora meglepetés, ugyanis erősen sejthető, hogy valakik állnak az egész mögött. Minden hónapban valaki elindítja a dobozt, a labirintus se magától nyílik ki, és amikor a Siratókat a Tisztásra küldik, egyértelmű, hogy nem programozásról van szó, hanem bosszúról. A kérdés az, mit is akarnak egészen pontosan a kutatók, és mi igaz abból, amit a videóban elmondtak. Valószínűleg semmi. *!BEAVATOTT SPOILER VÉGE!*

A film eszméletlenül izgalmas, az elsőtől az utolsó percig lekötött, könnyen beleéltem magam, és utána is sokat agyaltam a dolgokon. A világ érdekes, a karakterek szerethetők, a látványra nem lehet panasz, 2014-es filmként kenterbe veri a 2017-es A setét torony látványvilágát. A történetnek nincsen vége, és a film nem is akarja ezt elhitetni velünk. Alig várom, hogy megnézhessem a folytatást.

Értékelés: 5*/5

Kedvenc: Minho, Newt, Thomas

Legemlékezetesebb mondat: [Mindegy, hogy ki voltál…]

Legjobb alakítás: Dylan O’Brien, Lee Kihong

2021. július 20., kedd

Chrono Crusade


Tartalom:

Az 1920-as évek Amerikájában egyre több démon bukkan fel, amelyet az apácákból és papokból álló csoportosulás próbál meg kordában tartani. A nyomok okkult elitistákhoz vezetnek, de az újabb és újabb ügyek felgöngyölítésével a megbízott alakulat rájön, a háttérben ősi démonok irányítják a szálakat, és Aoion, a démonhercegek vezetője ördögi tervet forgat a fejében a világ pusztulásáról.

 

Vélemény:

A történetről első körben:

A történet az 1920-as évek Amerikájában játszódik, ahol az első világháború utáni jólétben a gazdagok új szórakozást találtak, és egyre több démont szabadítanak a világra.

Nagyon tetszik a háttérvilág, jók a városi jelenetek, érdekesek a fegyverek, miközben a Magdaléna-rend által kapunk az egészhez egy vallási vetületet is. Az apostolok, a jövendölések, maga a démoni jelenlét mind a keresztény vallás elemeiből építkezik, de nem kell különösebb bibliai tudás ahhoz, hogy értsük ezeknek a működését. Az anime vége főképp az Újszövetség elemeit használja fel, előkerülnek Jézus stigmái és Mária Magdaléna alakja is. A záró képben megkapott információk pedig annyira valósak, hogy biztosan bővebben utána fogok nézni a fatimai jelenéseknek.

És ha azt hinnénk, hogy egy keresztény „propagandát” fogunk látni, hatalmasat fogunk tévedni. A démonok létezése ebben a műben azért szükséges, hogy félelmet hozzanak az emberekre, és azok emiatt Isten felé forduljanak. A Menny tehát valójában egy képmutató, önző taktikát folytat a saját hasznára. Ez nem túl „keresztényi” elgondolás, de tökéletesen rávilágít minden vallás alapvető árnyoldalára.

Nagyon érdekes, hogy az anime világában, ha a démonok elvesztik a szarvukat, elvesztik az erejüket is. Ezért kissé megmagyarázatlan az, hogy Aion hogyan él, hiszen hamar el kellett volna pusztulnia, és azt sem láttuk, hogy szövetségre lépett volna egy emberrel. Ez a kérdés végig megválaszolatlan maradt.

A démonok szarvánál azonban még érdekesebb, hogyan válhat egy apostol démonná. Az isteni erőnek elviekben ki kellene oltania a démonit, ezért használnak a nővérek szentelt fegyvereket, Aion mégis démonná tudta tenni Joshuát Chruno szarvaival.

A nagy bűn, amit elkövettek a bűnösök, hogy levágták Pandemónium fejét, és ezzel beengedték a fényt a sötétségbe. A Pandemónium, ha nem tévedek, a kereszténységben egy hely, az animében azonban megszemélyesítették, ami jó ötlet volt.

 

A karakterek:

Rozette számomra túl hebrencs, vannak jó pillanatai, de különösebben nem lopta magát a szívembe. Akkor meg főleg nem, amikor Aion megkörnyékezi. Amit ott Rozette művel, az nem keresztényi könyörület, meg felvett kereszt, hogy másokat megmentsen, egyszerűen gyenge, buta és befolyásolható. Az meg az egész korábbi küldetését kukába dobja, amikor eltűnnek Chronóval fél évre. Tudom, hogy miért, hogy békét akar, de egészen eddig az öccsét kereste, aztán otthagyta, hogy biztosan jól lesz, pedig szerencsétlen gyerek örökre 12 éves maradt szellemileg. Még ha megpróbálom úgy is nézni, hogy Rozette kétségbeesett és szeretett volna boldogan élni még egy kis ideig, akkor sem értem, Joshua hová tűnt a jövőképéből.

Chrono nagyon jó karakter, folyton volt valamilyen hozzáfűznivalója Rozette hülyeségeihez, és jószívű és kedves, függetlenül attól, hogy démon. Amikor megszerzi az erejét, és az eredeti testében van, sokkal megfontoltabb és bátrabb, kár, hogy nem lehet mindig ereje teljében. Ahogy megismerhettük a közös történetét Magdalénával, érhetővé vált a végső döntése is, bár sajnálom, hogy Rozette-ből állt az egész világa.

Azmaria egy apostol, erős gyógyító ereje van, de éppen ezért folyton veszélybe kerül. Én biztosan nem engedtem volna ki a terepre csak úgy. Nem értem, miért nem képezték ki jobban. Egy gyógyító nagy segítség a harcoknál, de ahogy az a Naruto világában is él a szabály, szüksége van harci képesítésre is, hogy meg tudja védeni magát. A vezetőségnek nincs sok logikája, hogy folyamatosan az ellenség elé küldte. Az meg még jobban kiakasztott, amikor vidámparkba rángatta a barátait a háború közepén, mondván, hogy olyan nyomasztó a hangulat. Hát igen, nem túl felemelő a sebesültek látványa. Értem, hogy a fénykép ikonikussá vált a későbbiekben, de ez még nem teszi Azmariát jobb karakterré.

A tiszteletes a kezdetektől fogva gyanúsan viselkedett, mindent tudott, csak úgy elengedett egy démont a kiképzőpályán, és egy percig sem tudott meggyőzni arról, hogy a jó oldalon áll. Nagyon furcsa, de őt csak az utolsó részben kedveltem meg, akkor látszódott egyedül, hogy neki is vannak érzései, és ugyanolyan kétségbeesett és esendő, mint bárki más.

Satellát eleinte nagyon unszimpatikusnak találtam, nem volt hajlandó együttműködni senkivel, és képtelen volt arra, hogy megbízzon másokban. Ahogy telt az idő, egyre közelebb engedte magához az embereket, de a legnagyobb szárnyalást ő is a sorozat végén tudta csak megtenni. Igaz, akkor nagyon odaütött a története.

Aion nevét öt-hat részen keresztül emlegették, mint a nagy gonoszt, aztán egyszer csak megjelent, mindenféle felvezetés nélkül, és egyáltalán nem érzem, hogy ő lenne az a beszaratósan gonosz karakter. Egy démon, aki csak dumál, dumál és dumál, semmi gonosz kisugárzás, semmi különleges erőfitogtatás, Rozette simán engedi, hogy lesmárolja, pedig még a szeme sem villant fel, hogy irányítaná. Szegény, nagyon gáz karakternek gondoltam. Aztán haladt a történet, megtudtuk, hogy el akarja hozni a Világvégét, mert kitalálta magának, hogy az jó ötlet, de igazán nem csinál túl sok mindent. Láthattuk a múltban, hogy lefejezte Pandemóniumot, de egyébként az embereit küldte a harcba, ő csak az ötletgazda volt. Aztán ahogy ez az egész történetre jellemző, a végén hatalmasat nőtt a karaktere a szememben.

A történet legérdekesebb karaktere Joshua, aki a visszaemlékezésekben egy ártatlan, melegszívű, kedves fiú, a húszas években viszont egy kimért, arisztokratikus démon, akinek nem esik nehezére lemészárolni egy halom fajtársát, akik még csak nem is őt keresték. Arról ne is beszéljünk, milyen pszichopata lett azonnal, amikor megkapta a szarvakat, majd ártatlanul benyögte, hogy ő csak elcsendesítette a zajongókat. Én kérek elnézést... Aion kihasználta a gyengeségeit, és teljesen átmosta, amikor a csapat ellen harcol, valójában azt sem tudja, kik az ellenségei. Vele a többiek ellentéte játszódott le, amíg az elején egy potenciális karakter lett, úgy a végére elhalványult és jelentéktelenné vált.

Nagy erkölcsi váltás az, amikor az apácák szövetségre lépnek a démonokkal, Duffau hamar kimagaslik a karakterek közül, egy démonherceg, aki hatalom helyett megelégszik a saját helyével, megpróbálja fenntartani az egyensúlyt, miközben nem tagadja meg az alaptermészetét.

 


A történet a végjáték fényében *SPOILER*:

A történet a tizenötödik rész után indul be, az epizódok szorosan egymásra épülnek, nincs ugrás, minden a végjáték felé halad, belépnek a képbe a démonok, elkezdődik a harc, találkozunk Joshuával, és megtörténik a szertartás. Ez a végjáték felvezetése, hogy aztán elemi erővel csapjon pofán a tragédiák sorozata.

Ahogy a neten kutakodtam, belefutottam abba, hogy a történet mer nem happyenddel zárulni, de azt, ami történt, azért nem gondoltam volna előre. Először meghalt Sneider, akit nagyon bírtam, és nagyon sajnáltam, hogy ilyen egyszerű véget ért. Aztán a számomra legmegrázóbb következett, Satella halála. A harca a saját testvérével, a kilátástalan könyörgés, az, ahogy végül magát is leszúrta azért, hogy felszabadítsa a nővére lelkét, önmagában is megrázó, de a képi világ ezt csak megszorozta. Satella vérvörös haja, ahogy a vérző testére omlott, a szürkületen átsütő fény a parkban, és ezt az egészet még megfejelte Azmaria éneke. Szerintem az egyik legszomorúbb halál volt az általam eddig látott animékben. Sajnálta Duffau-t is, de valahogy borítékolható volt a veszte, miután Aion megszerezte magának Rozette-t.

Rozette nagyon felhúzott. Érzékeltették a homályos szemével, hogy irányítás alatt állt, de ahogy már fent írtam, az, hogy ebbe belement a saját gyengesége és „keresztényi álszent képmutatása”. Aoin terve azonban zseniális, már, ha az ördögien gonosz tervekre nyugodt szívvel mondhatunk ilyet. Azt ne firtassuk, hogy az ezt követő zűrzavar a világban ilyesmi miatt történhetett-e – a válasz, egyértelműen nem, mert a második világháború és az azt követő zűrzavar nem Amerikából indult, de a világválság a Wall Street fekete csütörtökével tényleg hozzátett az őrülethez. Nézzük csak az anime világát, akkor Aion terve sokkal érthetőbb és hitelesebb. Az Isten elől elfordult embereket katasztrófahelyzetbe hozza, a legalapvetőbb bibliai kép kíséretében, amikor egy angyal és egy démon harcában elpusztul a táj. Ennek árnyoldala az, amit a tömeg sosem lát, a valóság, az igazság, hogy az angyalszárnyas fiúnak démon szarvai voltak és a démonnak tűnőben több szeretet lakozott, mint bármelyik papban vagy apácában. A lényeg, hogy az emberek azt látták, bibliai lények csatáztak, és romba döntötték a várost. A nagy zűrzavarban Rozette segítségével újra hitet ültetett az emberek szívébe, és ha megnézzük a történelmet, rengetegszer használták már fel az emberek vak hitét arra, hogy káoszt teremtsenek. A vallás az egyik legjobb módszer arra, hogy másokat irányítsunk és konfliktus szítsunk. Rozette szimbólum lett, fanatisták példaképe, miközben maga a lány csak egy eszköz volt Aion kezébe, egy báb, akárcsak az összes bűnös társa. A végső pont a történet végére pedig az, ahogy a Magdaléna-rend ellen fordította az átmosott tömeget. A terv pontokba véve: 1. Hozz létre egy vallást, amivel másokat irányíthatsz! 2. Teremtsd meg a környezetet arra, hogy elhiggyék a vallásodat. 3. Töröld el a korábbi vallást és az azokat űzőket állítsd be ördögnek/bűnösnek/gonosznak. Félelmetes. Komolyan félelmetes, de borzasztóan hasonlít az oly nagyra becsült egyetemesen szabályozott kereszténységünk történetével. 1. Megírták a Bibliát, kiemelték a pápát a papok közül, dogmákat hoztak, a Vatikán kb mini állam. 2. Uralkodók befolyásolása, keresztes hadjárat. 3. Zsidók bűne, hogy Jézust elárulták, egyházszakadás, eretnekek a reformátusok, ellenreformáció/kiátkozás/inkvizíció.

Az utolsó előtti részben megint visszatért az anime gyerekbetegsége, Chrono hirtelen ott lett egy templomban, amit egy rövid dialógus után felrobbantott, majd kissé belassult a sztori, beleláthattunk az érzéseibe, majd egyről a kettőre kicsinálta Aiont, Rozettet mintha hasba lőtték volna, aztán felszívódtak mindketten. Miért nem lehetett egy emberes harcot összehozni, meg szépen sorjában adagolni az információt, ha már nyolc részen keresztül sikerült korábban?

Az utolsó részben ugrottunk az időben, fél év telt el, a megfagyott idő felgyorsult, Remingtont meg lehetett szeretni, megértettük Aion és Chrono szarvának erejét, aztán végre megtudhattuk azt is, mi lett a két főszereplővel. Fél évig éltek együtt – Joshuával addig nem is foglalkoztak –, majd együtt, mosollyal az arcukon haltak meg. Az utolsó pár percben tudok egyetlen pozitívumot Rozette karakteréhez felhozni, mégpedig azt, ahogy sírva fakadt, hogy nem akar meghalni. Az legalább egy emberi cselekedet volt, nem pedig az a maszlag, aminek a képviselője volt az egész anime során.

A két főszereplő tehát csatlakozott a meghalt karakterek sorához, de itt még nem ért véget a történet. Gyorsan összefoglalták a második világháborút, majd ugrottunk egy jó ötven évet és láthattuk, ahogy a még mindig bolyongó és büntetett Remington a Vatikánba megy, a kereszténység központjába, talán feloldozásért, talán reményért, talán megnyugvásért, és ekkor meglátja Aiont. Aiont, aki lehet egy látomás is, de lehet egy újabb gonosz feltűnésének jele, egy másik démon, vagy akár ő maga. Teljesen mindegy, de ez az apró jelenet egyrészt még negatívabbá tette az egyébként sem túl vidám befejezést, valamint nagyon látványos kontrasztot mutatott, ami meghatározza a keresztény világfelfogást. Madách Az ember tragédiájának Luciferje jutott eszembe, az őserő, ami mindig Isten és a jó ellen munkálkodik, és ezért nem mondhatom azt, hogy Aion egy rossz karakter. Mert Aion pontosan az a rossz, az a kísértés, bűn, bármi, ami mindig ott van a fény, a jóság, a helyes döntések mellett, ahogy a kínai felfogásban a Ying és Yang összefonódik, és önmagában is hordoz valamit a másikból. Az, hogy Aionban mi volt a jó, nem lett kimondva, de sokat vívódott, hogy elárulja-e az Isten által teremtett világot, és csak szabad akart lenni, a szabadság pedig bűn lenne? Az, hogy Isten nem egy pozitív karakter, az hamar kiderült. Részben az alkuból, amit a démonokkal kötött – zseniális, ez minden ember eszében egyszer minimum felbukkant, még ha a keresztények szeretnek is úgy csinálni, mintha tökéletesek lennének –, aztán abból, hogy még a saját angyala is megtagadta, bocsánat, megszakította vele a kapcsolatot. Ez azért sokat elmond.

*SPOILER VÉGE*

 


Értékelés:

Az anime legnagyobb hibája az, hogy borzasztó az információadagolása. A tizenötödik részig sokszor a részek elején belecsöppenünk valahova, azt sem tudjuk, hogyan kerültünk oda, a történet feltételezi, hogy mi mindennek tudjuk az okát, és mindent csak utólag magyaráz el. Egyszer csak Rozette és Chrono egy kaszinóban van, de semmi előzetes feladatkiosztás vagy az apostolok bemutatása nem történt meg. Egyszer csak feljön egy fekete hold az égre, és az egész jelenség, meg az ijedelem nem jön át, mert nem értjük mi történt. Borzasztóan zavaró, folyton olyan érzésem volt, mintha véletlenül kihagytam volna pár epizódot.

A vége felé kronologikusabbak lettek a részek, ez megmentette a csúfos kudarctól, a vége pedig különösen elgondolkodtató és megrázó. A történet elejére 2-3-ast adtam volna, a végére 3-4-est mert feldühített, hogy összecsapták a végső harcot, de mivel napokkal az utolsó rész megnézése után is ezen agyaltam, nem lehet rossz. Az a jó történet, ami tovább foglalkoztatja az embert, és bár vannak hibák – nem is kevés – az animében, érdemes megnézni a vége miatt.

Nehéz, hogy az ember ne adja fel az elején, de megéri átverekedni magunkat a töltelékeken, mert egy nagyon érdekes és értelmes beszélgetés alapjául szolgálhat a végkifejlet. Jól bemutatja az anime, hogyan működnek a vallások, és milyen könnyű őket felhasználni arra, hogy tömegeket manipuláljanak.

 

Kedvenc: Joshua, Duffau, Steiner, Chrono, Satella

Értékelés: 4/5 (Az utolsó tíz rész miatt, amúgy 3,5)

Legemlékezetesebb mondat: „Mindenki azt kérdezi: »Mit tettem, amivel kiérdemeltem ezt? Istenem, miért teszed velünk ezt a szörnyűséget? Kérlek, válaszolj!« Mindenki kereszteket szorongat, és az eget bámulja, de Ő senkinek nem fog válaszolni. Rengeteg ember meghalt, mások elvesztettek mindent, ami fontos volt nekik. Talán mindannyian bűnösök voltak? Ez elég nehezen hihető. Hallod a sírást és jajgatást? És Isten még ezek után sem nyújt segítő kezet.”

2021. június 21., hétfő

High School Musical 2

 

Történet:

Beköszönt a nyár az East Highban, és a megismert szereplők nyári munkát keresnek. A helyszín az Evans Klub, ahol Sharpey még a sulinál is nagyobb hercegnő, és ahol Troy kitűntetett szerepet kap a lány közbenjárásának köszönhetően. De mit szól ehhez az egészhez Gabriella?

 

Vélemény:

Ez a film pontosan megfelel annak, amiből az első rész ki tudott törni, ez egy egész estét Disney Channel gyártmány, amit egyszer megnézel, és el is felejtheted.

Ha valamire mégis jó volt, hogy megcsinálták ezt az alibi második részt, akkor az a mellékszereplők megismerése. Ryan önálló, gondolkodó és jófej sráccá nőtte ki magát Sharpey kiskutyusából, Chad is énekelhet már, és a táncos lány és a buta kosaras fiú is kapott pár sort a szövegkönyvből.

A történet nem túl bonyolult, a Vadmacskák elmennek nyári munkára Sharpey szüleinek klubjába. Troyt megkörnyékezi a gazdag örökös lány, egy ideig sikerül is eltérítenie a pénzzel, lehetőségekkel és kapcsolattal, aztán egy kis veszekedést követően mindenki kibékül mindenkivel. Akárcsak az első részben, itt is Troy az egyik legérdekesebb karakter. Az előző részben megpróbálta bebizonyítani, hogy van benne művészi érzékenység, ezúttal pedig megismerhetjük azt a bunkó, anyagias kosarast, aki korábban menőzött az iskolában. Ez is Troy személyiségének egy része, örülök, hogy nem próbálták meg tökéletessé tenni. Plusz pont, hogy ezúttal már tényleg Zac Efron énekelt, a Bet on it pörgős, fülbemászó dal, Zac megcsillogtathatta benne az énektudását, bár tátogni nem igen tud a kamera előtt.

Ha Troy nagyobb reflektor fényt kapott, akkor Gabriella eltűnt. Amennyire szimpatikus volt az első részben a maga egyszerűségével, annyira idegesített ebben a részben. A Gotta go my own way szóló viszont szintén kiemelkedő darabja a második rész sablonosabb dalainak, Vanessa Hudgens jót tud énekelni. 

Sharpey továbbra sem tudott kitörni az elkényeztetett világából, de Ashley továbbra is jól hozza a beképzelt libát, a gesztusai és a hanghordozása (főleg az angol) karakterbeillő, pedig ha a két színésznőt nézzük, érdekes, hogy nekem pont Ashley a szimpatikusabb, még Vanessa a gőgösebb. Szép kis szerepcsere.

A magyar szinkronokat sajnos lecserélték, Troyhoz és Gabriellához is jobban illett a korábbi, hiába imádom Markovics Tamást. A dalok ugyanarra a kaptafára készültek, mint az első rész számai, csak nem sikerültek olyan jól. A már említett Bet on it és a Gotta go my own way mellett az I don’t dance-et lehet még megemlíteni, Ryan és Chad is nagyon jó hangi adottságokkal rendelkezik.

A film tehát egyszer nézhető, ordít róla, hogy csak azért csinálták meg, mert hatalmas siker lett az első része, sajnálom, hogy nem úgy álltak hozzá, ahogy például a harmadik rész esetén.

 


Értékelés: 3,5/5 (Alibi siker hajhászat, bőven elég, ha az ember megnézi benne a dalokat, ennél több úgysem történik)

Kedvenc: Ryan, buta kosaras fiú, Troy, Sharpey

Legjobb alakítás: Ashley Tisdale, Zac Efron, Lucas Grabeel

Legemlékezetesebb mondat: „A cipőm új, de én a régi vagyok.”

Kedvenc dal: Bet on it

2021. május 8., szombat

Kaguya hercegnő története

  


Történet:

Egy bambuszvágó ember egy nap apró gyermeket talál az egyik bambuszban, akit lányaként nevel, és amikor a lány felnőtté válik, olyan szép lesz, amilyen ember még nem látott. Kérők érdekeznek a lányhoz, szegények, gazdagabbak és maga a császár is, de a lány mindet nehéz próbatételek elé állítja, hogy elbukjanak. Egy nap aztán a lány elmondja, ő a holdról érkezett, és a holdbéli emberek el fognak jönni érte, hogy hazavigyék.

 

Vélemény:

Ha valaki olvasta a Bambuszvágó ember története elbeszélést, az animációs feldolgozás 90%-át ismerheti, úgyhogy inkább arról a 10% -ról beszélnék, ami új elem a történetben.

Az eredeti történetben nincs nagy hangsúly Kaguya gyermekkorán, megtudjuk, hogy egy bambuszban született, egy idős házaspár nevelte, majd miután kincset találtak, felköltöztek a nagyvárosba egy palotába. Azzal, hogy a filmben megismerhetjük a gyerekkort, megismerhetünk falubeli gyerekeket, végig kísérhetjük a hercegnői nevelést, Kaguya sokkal emberibbé válik. Az elbeszélésben nem sokat lehet megtudni a hercegnőről, csak annyit, hogy hűvös, nem szereti, ha látják, okos, művelt és távolságtartó. Itt Kaguya egy fiatal lány, akit kiszakítottak a gyerekkorából és egy olyan életbe kényszerítettek, amelyet nem akart magának. Folyton lázadna, de köti a szülei iránti szeretet és a megfelelési kényszer. Örültem, hogy az anyuka szerepeltetése mellett jelen lehetett a régi parasztgyerek is, akit Kaguya szerethetett volna. Az apuka egyébként egy jólelkű ember, boldoggá akarta tenni a lányát, csak a nagy boldogság keresésében nem vette észre, hogy fájdalmat okoz neki.

Sajnáltam, hogy a versikék nem kerültek bele a mesébe, nekem az elbeszélésben azok a kedvenceim, de a gyermekdal és annak Kaguya által ismert változata nagyon tetszett. Örültem, hogy a dalt nem szinkronizálták le, hanem meghagyták az eredetit, jól érződik, ahogy a kedves dallam megváltozik, amikor Kaguya átveszi az éneklést. A versek mellett még az örökélet elixírje is kimaradt, bár itt a császárral egyáltalán nem voltak olyan jó viszonyban, mint az eredeti műben, itt az uralkodó egy beképzelt, elkényeztetett nőcsábász, nem is érdemelte volna meg az ajándékot.

Szintén változtatás, hogy az elbeszélésben Kaguya már régóta tudja, hogy el kell mennie, mintha dátumhoz kötötték volna, itt azonban ő hívja a holdi embereket, amikor a császár öleléséből menekül el. Érdekes, hogy az égi menet vezetője egy Budha szobor, bár mindkét műben csak sejtetés szintjén van jelen az, hogy Kaguya esetleg a hold uralkodóinak gyermeke.

A rajzolás elsőre furcsa lehet, de mivel én Ludas Matyit meg Szafit néztem gyerekkoromban, nem volt nehéz hozzászoknom a képi világhoz. Az animációs adaptáció jól megeleveníti az eredeti művet, elmélyíti Kaguya személyiségét, beemel új szálakat a kapcsolatokba és megismerhetjük a japán hercegnővé válás folyamatát is. Nincs benne semmi erőszakosság, így kisgyerekekkel is megnézhető, ráadásul magyarra is leszinkronizálták.

 

Értékelés: 5/5

Kedvenc: Kaguya, Anyuka, Tanárnő